Hírek
2023. Március 04. 13:31, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Szijjártó Péter: már csak négy magyar űrhajós-jelölt van versenyben
Az illetékes szakértői testület döntésének nyomán négyre szűkült azon magyar űrhajós-jelöltek listája, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).
A tárcavezető arról számolt be, hogy több ezer érdeklődő volt az új kormányzati űrstratégia keretében meghirdetett programra, amelynek célja, hogy ismét magyar űrhajós jusson a világűrbe. Ennek nyomán körülbelül 240 ember adta be a pályázatát, akik különböző teszteken és vizsgálatokon estek át az Európai Űrügynökség bázisán, a Semmelweis Egyetemen és a Magyar Energiatudományi Intézetben - tájékoztatott.
Ismertette, hogy hosszú válogatási procedúrát követően csak nyolcan maradtak, őket a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán tesztelték tovább vadászpilóták segítségével. Ennek eredményeként a szakértői testület előző nap leszűkítette a listát négy főre - tette hozzá.
Rámutatott: Magyarországnak talán sokak számára meglepő módon ezen a téren komoly hagyományai vannak, hazánk világszerte elismert műszaki teljesítménnyel rendelkezik az űriparban. "És nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy azon nemzetek sorába tartozunk, amelyek már adtak kutatóűrhajóst a világnak" - mondta Farkas Bertalanra utalva.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Kedden elfogadhatja a parlament a Független Közmédia Testület alapító okiratát
Kedden már el is fogadhatja az Országgyűlés a Független Közmédia Testület alapító okiratát.
2026. Július 21. 07:26, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: az új köztársasági elnök feltétel nélkül szeresse a hazát
A feltétel nélküli hazaszeretet jelölte meg a következő köztársaságielnök-jelölt előtt lényeges követelményként a miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.
2026. Július 21. 07:22, kedd | Belföld
Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra
Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra.
