Hírek
2023. Március 22. 12:50, szerda |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Tavaszi futáspróba lesz jövő héten kedden a Halesz ligetben
Kedden, március 28-án, 17 órától újra felmérhetik formájukat a futók: a Halesz liget 1000 méteres rekortán futókörén újra futáspróbát rendeznek,
ahol a futás mellett közösségi élmény és szakmai konzultáció is várja a sportolni vágyókat.
A tavaszi futás időpontja: március 28-án (kedden) 17 és 19 óra között
Rendezők: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Honvéd Szondi György Sportegyesület Tömegsport Szakosztálya
Szakmai együttműködő partner: Honvéd Szondi György Sportegyesület Tömegsport Szakosztálya
Résztvevők és jelentkezés: minden érdeklődő egyénileg, díjmentesen vehet részt a rendezvényeken, a rendezőknél, a rendezvény napján, a helyszínen, a kezdési időpont előtt 10 perccel történő jelentkezéssel és egyénileg történt bemelegítés után felmérheti teljesítményét az általa megválasztott idő alatt (5 perc, 10 perc, 15 perc stb.), hogy mennyi métert tud futva megtenni. (A futás után szakmai konzultáció is kérhető)
A Székesfehérvári Futáspróba sportolási programját szakmai tanácsadással is segítik, kezdő, újrakezdő, haladó futóknak, tanácsadás a futással kapcsolatos kérdésekben (öltözet, cipőválasztás, étkezés, folyadékpótlás, edzésterv, futótechnika.) illetve közös futás.
Szélsőséges, viharos időjárás, vagy eső esetén a rendezvény elmarad! Minden résztvevő, a saját felelősségére vesz részt a futáspróbán!
TOVÁBBI FUTÁSPRÓBÁK IDŐPONTJAI:
2023. 06. 27.-én (kedden) 17:00-19:00 SZÉKESFEHÉRVÁR NYÁRI FUTÁSPRÓBÁJA
2023. 09. 26.-án (kedden) 17:00-19:00 SZÉKESFEHÉRVÁR ŐSZI FUTÁSPRÓBÁJA
2023. 11. 28.-án (kedden) 17:00-19:00 SZÉKESFEHÉRVÁR TÉLI FUTÁSPRÓBÁJA
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 10:00, szombat | Sport
Vb-2026 - Paraguay ellen meggyőző játékkal és győzelemmel kezdtek az amerikaiak
A társházigazda amerikai válogatott könnyedén, 4-1-re verte a paraguayi csapatot pénteken a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság D csoportjának nyitófordulójában.
2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport
FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen
A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.
2026. Június 12. 07:15, péntek | Sport
Vb-2026 - Kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen
A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető.
2026. Június 10. 16:00, szerda | Sport
Otthonában gyógyul Christian Eriksen
Christian Eriksen, a dán labdarúgó-válogatott középpályása már családja körében, odahaza gyógyul, miután kiengedték a kórházból.
