Hírek
2017. Szeptember 28. 09:55, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: okkfehervar.hu
Török csapat ellen küzd a Bajnokok Ligájában az Alba Fehérvár

A magyar bajnok és kupagyőztes fehérvári kosárcsapat sikerrel vette a FIBA Bajnokok Ligája selejtezőjében az első akadályt, az észt Kalev Tallin ellen kivívta a továbbjutást.
Pénteken már jön a következő, sokkal nehezebb feladatnak ígérkező párharc első mérkőzése a török Pinar Karsiyaka ellen.
Az Alba Regia Sportcsarnokban pénteken 18 órakor fogadja török ellenfelét az Alba Fehérvár. A Bajnokok Ligája selejtezőjében Dzunics Braniszlav csapata kedden 79-66-ra legyőzte az észt Kalev Tallint, ezzel összesítésben hatpontos különbséggel bizonyult jobbnak, és bejutott az utolsó selejtező körbe. Itt már a BL főtáblája a tét, ha a Pinar Karsiyaka ellen is továbbjut az Alba, akkor az egyik legrangosabb európai kupában szerepelhet ősszel.
A törökök sokkal nehezebb riválisnak ígérkeznek az észt csapatnál, hiszen Európa egyik legerősebb bajnokságának reprezentánsáról van szó, amely hazájában az utóbbi években meghatározó szerepet játszik, ráadásul igen rutinos résztvevője a nemzetközi sorozatoknak.
A Pinar Karsiyaka csapatát 1966-ban alapították, 1974 óta minden évben a török első osztályban szerepelt. Kétszer nyerte meg a bajnokságot, 1987-ben, valamint két évvel ezelőtt, 2015-ben. Ezen kívül négyszer volt dobogós, egyszer pedig a kupát is megnyerte. Hogy két éve bajnoki aranyat szerzett, mutatja erejét, hiszen a török liga az egyik legerősebb a kontinensen, rendszeresen a legmagasabb szinten játszó sztárcsapatokkal. Az utóbbi két évben már nem szerepelt ennyire fényesen a Karsiyaka, előbb hatodik, majd kilencedik helyen végzett a bajnokságban, de hat éve folyamatosan szereplője a nemzetközi kupáknak.
2013-ban második lett az EuroChallenge sorozatban, utána az Eurocup, vagyis a második legrangosabb európai kupa mezőnyében szerepelt, ahol negyeddöntőig jutott 2015-ben. Tavaly pedig immár a Bajnokok Ligájában játszott negyeddöntőt. Nemzetközi tapasztalata tehát jóval nagyobb az Albánál, a fehérváriak tavaly hosszabb idő után játszottak európai kupameccseket, szépen helytállva a FIBA Európa-kupában.
- A török csapat keretében öt amerikai légiós található. Köztük van régi ismerősünk, az Alba Fehérvárral 2013-ban bajnoki címet szerző, később Pakson és Szolnokon is szereplő Jarrod Jones, aki a magyar állampolgárságot is megkapta. Ő tehát visszatér Fehérvárra, ahol bajnok társai közül már csak Keller Ákossal találkozhat, hiszen az Alba kerete mostanra teljesen kicserélődött a négy évvel korábbihoz képest.
A magyar bajnok hazai pályán kezdi a Karsiyaka elleni párharcot, a pénteki találkozón célja a biztató eredmény kivívása a visszavágóra. Sajnos továbbra sem játszhat a csapatban a sérült amerikai hátvéd, Travis Simpson. A fehérvári klub pénteki mérkőzése azt jelenti, hogy azt eredetileg szombatra kiírt, Kaposvár elleni bajnoki rajtot el kellett halasztani, ezt később játssza le az Alba. Pénteken 18 órakor dobják fel a labdát a Gáz utcai sportcsarnokban, a tét tehát immár a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutás.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:42, szerda | Bulvár
Hamarosan a mozikban az Ákos portréfilm
Október 16-án mutatják be a hazai mozik Kovács Ákos énekes-dalszerző életéről szóló Ember maradj - Az Ákos-sztori. Eddig. című zenés portréfilmet.
2025. Szeptember 10. 07:41, szerda | Életmód
Ügyességi és gyorsasági lovasprogramokkal is várja a közönséget a Nemzeti Vágta
Ügyességi és gyorsasági lovasprogramokkal várja a közönséget a Nemzeti Vágta, amelynek háromnapos futamain több mint 100 lovas indul október első hétvégjén Szilvásváradon.
2025. Szeptember 10. 07:37, szerda | Külföld
Izraeli-palesztin - Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros kiürítését
Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros teljes kiürítését a hadsereg hamarosan kezdődő hadművelete előtt - jelentette be a katonaság kedden.
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).