Városlista
2026. július 21, kedd - Dániel

Hírek

2021. Augusztus 02. 06:57, hétfő | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

Zalaegerszegi döntetlennel kezdte a szezont a Mol Fehérvár

Zalaegerszegi döntetlennel kezdte a szezont a Mol Fehérvár

Az OTP Bank-liga első fordulójában akárcsak tavaly, idén is Zalaegerszegen vendégeskedett a Mol Fehérvár.

Szabics Imre csapata az első félidőben több helyzetet dolgozott ki, vezetést pedig szünet után szerzett, Dárdai lövésével. Húsz perc múltán egyenlített a ZTE, így egy pontot szereztek a nyitányon a fehérváriak.

Sok sérültje van a Vidinek, persze így is erős csapatot küldhetett az erősen felázott egerszegi pályára Szabics Imre. Tavaly a ZTE korábbi edzője, Márton Gábor, most pedig a zalaiaktól érkező sportigazgató, Sallói István miatt volt pikáns a meccs, melynek első félidejében inkább a Vidi veszélyeztetett. A 19. és a 21. percben is volt helyzet, előbb Heister hibázott, majd Nikolics lőtt mellé ziccerben. A házi gólrekorderségre törő fehérvári csatár a 34. percben már Demjén mellett is elhúzta a labdát, de a hazai kapus bravúrral menteni tudott.

Ilyen előzmények után nem volt váratlan, hogy a második félidő elején meglett a vezetés: egy szöglet után Alef legurítását Dárdai 20 méterről lőtte a hazai kapuba. Aktívabb lett a Zalaegerszeg, komoly helyzet nélkül, ám a 69. percben így is egyenlített. Most a fehérváriak nem tudtak felszabadítani egy pontrúgás után, ezt pedig Babati használta ki. Kár volt ezért, mert a továbbiakban bár nyomott, és összességében sokkal veszélyesebb volt a Vidi, megúszták a hazaiak. Egy pontot szerzett tehát a Mol Fehérvár, amely legközelebb két hét múlva játszik, mert a második fordulóból elhalasztották a Ferencváros elleni mérkőzést.

ZTE - Mol Fehérvár 1-1 (0-0)

Mol Fehérvár: Kovácsik - Fiola, Musliu, Rus, Stopira - Petrjak (Szendrei 80.), Nego, Alef, Heister - Dárdai, Nikolics (Szabó L. 85.)

Gl.: Babati, illetve Dárdai

szekesfehervar.hu

Címkék: MOL Vidi, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport

Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban

Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.

2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport

Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.

2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport

Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

2026. Július 19. 08:36, vasárnap | Sport

Vb-2026 - Anglia a francia válogatott legyőzésével bronzérmes

Őrült meccsen nyertek az angolok.